2010. október 4., hétfő

búcsú

A kiállítás múlt vasárnappal bezárt, a műveket lebontottuk, becsomagoltuk és most raktárban várják a visszaszállítást. Köszönjük mindenkinek a segítséget, a közreműködést, legfőbbképpen a 24 ifjú művésznek! Május elején indítottuk el ezt a blogot és ezzel egy közel öt hónapos munka vette kezdetét. Reméljük, hogy a blogolvasók számára éppoly tanulságos és szórakoztató volt egy csoportkiállítás rendezésének összes dokumentációja, kalandja, mint ahogy nekünk. Bár sajnos kritikai hozzászólást keveset kaptunk Tőletek, jövőre várjuk ezeket kommentek formájában. A két frisskurátor most elköszön és tapasztalatokkal, új tervekkel a fejükben elvonulnak. De jövőre visszatérnek…

2010. szeptember 28., kedd

Bojár Iván András a finisszázson elhangzott szövege


A kurátor is ember, meg a kortárs képzőművész is. És hát, a kortárs műélvező is az. Kérdés, hogy ezekben a szerepekben ki hogyan érzi magát? Mit kezd vele? Hogyan viszonyul hozzá? Beleáll 100%-osan, minden önreflexió nélkül, vagy képes látni szerepének viszonylagosságait, törékenységét, múlékonyságát, felcserélhetőségét is? Itt most bizonyára sok kortárs képzőművész van, akik kortársaik művei szemlélése közben egyben kiállítás látogatók. Ugyanolyanok, mint én. Kibicek. Megfigyelők. Kívülállók. Ki az, aki képes hordozni ezt a kettősséget? Ki az, aki, mint a nemlétező macska, amelyik kint is, bent is tud egeret fogni egyszerre, művész szerepén belül és azon kívül is képes pozíciót foglalni? Aki tud nevetni önmagán? Kevés ilyet látok, és nem csak most. Az idei Friss a hétköznapok apró rezdüléseire, meghitt mikrokozmoszok csendjeire figyel. Miért? Van más? Van pofába vágós belemenős művészi attitűd is, amelyik nem tűri, hogy én a néző innen a belém rakott nyugtalanság nélkül távozhassak?
...
Kedves hétköznapi műélvezők, kedves hétköznapi kurátorok és hétköznapi művészek! Nem hétköznapi erőt és bátorságot kívánok a hétköznapok elviseléséhez. A történelem nagy léptékeit még csak elviseli valahogy az ember, de a mai nap túléléséhez bizony, pokoli kemény hit, meggyőződöttség, és erő kell. Kérdések nélküli bizonyosság a hivatásban, amit jóleső látni, hogy sokakban jelen van itt. Éljenek hát a hétköznapok. Éljen az élet! És éljen a művészet!

2010. szeptember 24.
... (a teljes szöveg itt olvasható)

fotók a finisszázsról


























1. Fertőszögi Péter a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány Kuratóriumának elnöke
2. balról jobbra: Bojár Iván András, Mészáros Zsolt, Szabó Noémi
3. a közönség
4. Bojár Iván András
5. az idei Kogart díjazott, Tanka Péter

BALOGH Renáta részletes beszámolója a finisszázsról itt.

2010. szeptember 27., hétfő

utolsó hírmondó

A prae.hu oldalon interjút olvashattok a kiállítás tapasztalatairól, amelyet Vass Norbert készített az egyik frisskurátorral.






Fotó: Ramocsai-Torma Renáta (forrás www.prae.hu)

az idei Kogart-díjasok














A KOGART Díjat idén hetedik alkalommal, a Friss kiállítás finisszázsán adta át a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány az évente megrendezett kiállítás egyik legígéretesebb alkotójának. Idén először két alkotó különdíjban részesült.

A 2010-as díjat Tanka Péter festőművész kapta (1. kép).

Tanka Péter idén végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő tanszékén. Alkotói érdeklődésének középpontjában az emberi test áll. Összetett művészeti látásmódról árulkodó diplomamunkája egy szisztematikus kutatás lezárásaként is értelmezhető, amely - összefoglalva tapasztalatait és eredményeit - egyszerre mutatja be a külső és belső világot. Újszerűen alkalmazott akvarelltechnikáját monumentális komponálásmód és tűpontos ábrázolás jellemzi.

A KOGART-különdíjat Basa Anikó (2. kép) és Kim Corbisier (3. kép) kapta.

Basa Anikó idén végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő tanszékén. Különböző technikákat ötvöző művészete mögött átgondolt, koncentrált gondolati tartalom húzódik meg. Installációira finom megoldások, különleges látásmód és elmélyült alkotói figyelem jellemző.

Kim Corbisier, a fiatal, belga származású képzőművész idén végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán. Urbánus környezetből kiragadott életképei az emberek közötti kapcsolatokat helyezik középpontba. Kompozíciói dinamizmusát erősen meghatározza az a sajátos légies festői stílus, amely a vázlatszerűségen, az olajfestékkel elért laza akvarellhatáson alapul.

A KOGART kuratóriuma a díjat minden évben egy, a FRISS című kiállításon bemutatkozó, pályakezdő képzőművésznek ítéli oda. Az ösztöndíj összege havi 100 ezer forint tizenkét hónapon át. A juttatás a nyugodt alkotólégkört biztosító megélhetésre, műterembérlésre illetve anyagköltségre használható fel.

A KOGART-különdíjat idén először osztották ki, a FRISS kiállítás közönsége szavazhatta meg a helyszínen, szavazócédulákon, illetve emailben. Az Alapítvány célja a díjjal, hogy még több tehetséges fiatal művészet támogathasson. A díjazott(ak) kiállítási lehetőséget kapnak a KOGART Galériában a 2011-es év folyamán.

A korábbi évek KOGART díjasai voltak:
Gesztelyi Nagy Zsuzsa (2004), Tóth Ágnes (2005), Kiss Endre (2006), Bondor Csilla (2007), Verebics Katalin (2008) és Fülöp Gábor (2009)

2010. szeptember 22., szerda

Az online szavazás szeptember 20-án lezárult és ahogy ígértük, a beküldök között kisorsoltunk egy palack Gróf Buttler bort (Cabernet Sauvignon 2007). A szerencsés nyertes neve: Kecskés Robin. Gratulálunk neki és köszönjük a többieknek, a frissművészek nevében is az aktív részvételt!

Továbbá mindenkit szeretettel várunk a szeptember 24-i Finisszázsra, ahol kiderül ki kapja idén a KOGART-díjat és a KOGART különdíjat!

2010. szeptember 16., csütörtök

Tóth Kriszta költő tárlatvezetése a Frissen

Szeretettel várunk mindenkit a szombati tárlatvezetésre, amelyre nagy örömünkre a több verseskötet, valamint a Vonalkód, Hazaviszlek, jó? című prózakötetek szerzője TÓTH Krisztina (róla több infót itt találtok) elfogadta a felkérésünket. Izgalmasnak ígérkezik, ugyanis a neves író és az egyik frisskurátor közös fellépése során személyes élményeiken, benyomásaikon keresztül ismerkedhedtek meg a művekkel, alkotóikkal, vagy magával a kortárs művészet mibenlétével. Improvizáció és együttgondolkodás. Minden megtörténhet!